Építkezésnél vagy lakásfelújításnál elsőre nem mindig egyszerű eldönteni, hogy milyen nyílászáró konstrukciók illenének legjobban az otthonunkba. A különböző építészeti kritériumok, trendek, és igények alapján többféle ablakfajta közül is válogathat. A VEKA következő cikkében összehasonlítjuk a tolóablakok és a bukóablakok legfontosabb ismérveit, hogy könnyebben dönthessen!
Mik a tolóablakok előnyei?
A sokszor „amerikai ablakként” is említett tolóablakok legnagyobb előnye egyértelműen a helytakarékosság. A bukó és nyíló ablakokkal ellentétben a tolóablakok saját síklyukban mozognak, így semmilyen helyet nem vesznek el a belső térből. Korlátolt hellyel rendelkező szobák számára remek választás, például az olyan konyhákban, ahol a konyhapult mögött van ablak, de akár üzleteknél vagy portáknál is ideális megoldás lehet.
Azért is előnyösek a tolóablakok, mert a bukóablakokhoz képest könnyebb velük szellőztetni, ami egy konyhában különösen előnyös. Akár beltéri megoldásként is alkalmazhatjuk, például a konyha és az étkeztető között, így úgy adhatjuk át az ételeket a vendégeknek, hogy közben nem szivárognak ki az illatok.
Emellett (akárcsak a teraszajtók) a tolóablakok kifejezetten alkalmasak arra is, hogy természetes fényt engedjünk be velük napközben a lakásba. Lefedhetünk velük nagyobb nyílásokat is, és minimális tokosztással, nagy üvegfelületen keresztül csodálhatjuk a külső kilátást. A nyári időszak alatt ez különösen kellemes tud lenni, főleg ha beépített szúnyoghálóval együtt rendeljük meg a tolóablakot. Ráadásul más ablakokhoz képest itt nem tudja csapkodni a huzat a szárnyakat.
A hab a tortán: egyszerű kezelni őket, könnyen tisztíthatók kívül is belül is.
Milyen tolóablak fajták vannak?
A tolóablakok két különböző kivitelben rendelhetők meg a VEKA partnereitől:
1. Tolópaneles ablakok
A tolópaneles konstrukcióknál a tolóablakok szárnya vízszintes irányban mozog. Ezen a kivitelezésen belül 3 fő verziót különböztetünk meg:
- Egy tolópaneles ablak – amikor a tolóablaknak csak az egyik szárnya mozgatható.
- Két tolópaneles ablak – amikor a tolóablaknak mindkét szárnya mozgatható.
- Három tolópaneles ablak – amikor a tolóablaknak a közepe egy fix részből is áll, amire rátolható az ablak másik két szárnya.
2. Emelőpaneles ablakok
Az emelőpaneles konstrukcióknál a tolóablakok szárnya függőleges irányban mozog. A közhiedelemmel ellentétben az ilyen kivitelezésnél nem kell tartani attól, hogy az ablakszárny véletlen a fejünkre esik, ha kinéznénk – az ilyen balesetek elkerüléséről egy erős acéltekercs gondoskodik, ami a tolóablak mindkét oldalán megtalálható.
Ezen a kivitelezésen belül 2 fő verziót különböztetünk meg:
- Egy emelőpaneles ablak – amikor a tolóablaknak csak az egyik szárnya mozgatható.
- Két emelőpaneles ablak – amikor a tolóablaknak mindkét szárnya mozgatható.
A megfelelő tolóablak vasalatok fontossága
Legyen szó bukóablakról, vagy tolóablakról, a vasalatok szerepét nem szabad alábecsülni. Ezek az alkatrészek felelősek az ablakok működtetéséért, ezek nélkül se kinyitni, se bukóra nem lehetne állítani egy nyílászárót.
De ezen felül az ablak vasalatok teherbíróképessége az ablakok hosszú távú működését is biztosítják, ami nagyobb súllyal rendelkező nyílászáróknál még fontosabb. Már egy 150cmx150cm-es műanyag ablak súlya is túllépheti 85 kg-ot, de már 40 kg felett sem célszerű megspórolni a minőségi bukó- vagy tolóablak vasalatok árát.
A vasalatok rendeltetésszerű működése a szakszerű beépítésen is múlik, így annál inkább érdemes tapasztalt szakemberre bízni a nyílászáró beállítását, ha el szeretné kerülni a felesleges karbantartási köröket.
Mik a bukóablakok előnyei?
Hasonló módon a tolóablakokhoz, a bukóablakok sem vesznek el sok helyet a lakás belső teréből, főleg ha az alap verziót választjuk, ami kizárólag bukóállásban nyitható.
Ezek a nyílászárók kifejezetten jó választásnak számítanak, ha egy keskenyebb falrészen található nyílásnál szeretnénk beépíteni egy új ablakot. Fürdőszobában, illemhelyben, konyhában, de akár nappaliban vagy tetőtéri részeknél is rendkívül praktikusak tudnak lenni, ahol a szűkebb terek miatt más, nagyobb helyet igénylő konstrukciók nem megoldhatók. Bizonyos magasság felett érdemes olyan kivitelezést rendelni, ami távműködtetéssel is nyitható
Tény viszont, hogy a kizárólag bukóállásban nyitható ablakok tisztítása egy picit körülményesebb tud lenni.
Milyen bukóablak fajták vannak?
A bukóablakok leginkább 4 fő kivitelben rendelhetők meg a VEKA partnereitől:
1. Bukóablakok
Az alapverzió, ami csakis bukóállásban nyitható ki.
2. Nyíló-bukóablakok
A legnépszerűbb kivitelezés, az ablak szárnya oldalsó irányban is kinyitható. Tisztítása egyszerűbb, kisebb tereknél is megoldható vele a megfelelő szellőztetés.
3. Tokosztós nyíló-bukóablakok
Többszárnyú kivitelezés. Középen egy függőleges tokosztás választja el egymástól a szárnyakat. Szárnyanként eltérő nyitási módot is választhat.
4. Középen felnyíló bukóablakok
Hasonló a tokosztós kivitelhez, de ennél a konstrukciónál 2 helyett 1 látszó kilincs van.
A középen felnyíló bukóablakok másodlagos szárnya (ami nem rendelkezik kilincssel) csak akkor nyitható ki, ha a másik aktív szárny (ami rendelkezik kilinccsel) már nyitott állapotban van. A másodlagos szárnyat egy úgynevezett rejtett kilinccsel lehet kinyitni, ami az ablak vasalattal párhuzamosan található meg. Csak az aktív szárnyat lehet bukóállásba helyezni az ilyen kivitelezésnél.
Tolóablak és bukóablak konstrukciók minőségi VEKA műanyag profillal
Az ablak nyitásirányán kívül az ablak üvegezését, valamint a profil anyagát is fontos figyelembe venni. Akár tolóablakot, akár bukóablakot választ, hosszú távon leginkább egy minőségi műanyag profillal járhat a legjobban.
- A VEKA kizárólag a legmagasabb minőségi kategóriába tartozó „A” osztályú műanyag profilokat gyárt bukóablakokhoz, tolóablakokhoz, robusztus vasalatokkal. A különleges, nagy teherbírású bukó- és tolóablak vasalatok és a zárási pontok kombinációja nagyban hozzájárul a nyílászárók élettartamához és betörésvédelméhez.
- A fa tokokhoz képest sokkal tartósabbak a műanyag profilok, és évtizedekkel később is gond nélkül működtethetők akár a következő generáció által is. A profilok felülete UV-álló, így a nap hatására sem színeződik el, és a viharosabb időjárást is kibírja, nem vetemedik meg az eső hatására. Így hosszú évekkel később is ugyanazt a magas szigetelési teljesítményt nyújthatja.
- Az „A” osztályba tartozó műanyag profilok tudják a legmagasabb hang- és hőszigetelési teljesítményt nyújtani a piacon. Így ha forgalmasabb helyen lakik, annál hasznosabb tud lenni a kinti zaj redukálásában, ha minőségi műanyag profilt választ a tolóablakkal vagy bukóablakkal ellátott szobáihoz.
- A szigetelési teljesítményt pedig csak tovább fokozhatja többrétegű üvegezéssel – a VEKA műanyag profilok vastagságuknak és stabilitásuknak hála 2 és 3 rétegű üvegezésre egyaránt alkalmasak.
- A minőségi műanyag bukóablakok és tolóablakok ára hosszú távon könnyen megtérülhet a megspórolt fűtési energiából, ami nem mellesleg az ingatlan energiahatékonyságán is javít. A VEKA „A” osztályú profiljaival havonta akár 20-25%-ot is spórolhat a fűtésszámla végösszegéből.
Akár tolóablak, akár bukóablak konstrukciók mellett dönt, a VEKA műanyag ablakprofilokban biztos nem fog csalódni. A profil vastagsága, az acélmerevítések, és a magas teherbírású vasalatok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy évtizedekkel később is helytálljanak az otthonában.
Keresse meg az Önhöz legközelebb eső VEKA viszonteladót, és bízza partnereinkre az új nyílászáróinak a szakszerű beépítését!